Másnap Emma elhatározta, hogy meglátogatja Mrs. Westont új
otthonában.
Álmatlan éjszakája volt, mivel állandóan eszébe jutott az
este minden egyes pillanata. Apja makacssága, Mr. Knightley félszegsége, a saját
haragja, az eljegyzése Mr. Knightleyval…
Ó, mitévő legyen?
Tudta, hogy lehetne sokkal rosszabb helyzetben. Elvégre
kényszeríthetnék, hogy olyanhoz menjen hozzá, aki messze él az otthonától, vagy
egy barátságtalan emberhez, vagy még rosszabb, elküldhetnék, hogy távoli
rokonoknál éljen kitagadva. Magára haragította az apját azzal, hogy megpróbált
mindenkit boldoggá tenni. Ezt nem értette, de engedelmeskedni fog a parancsának
és hozzámegy Mr. Knightleyhoz, ha ez teszi újra boldoggá.
Amint meglátta Mrs. Westont, Emma felhagyott minden
illendőséggel és karjait egykori nevelőnője nyaka köré fonta, és belefogott, hogy tájékoztassa Mrs. Westont az előző este történtekről.
„Te jó ég!” kiáltott fel Mrs. Weston. „El sem tudom
képzelni, hogy gondolhatja ezt édesapád, vagy Mr. Knightley! Házasság! Soha nem
gondoltam, hogy eljön ez a nap, hiszen annyira határozottan maga mellett akart
tartani téged, és most hozzáad Mr. Knightleyhoz. És itt van Mr. Knightley, aki
ezelőtt talán soha nem is foglalkozott a házasság gondolatával. Minden a feje
tetejére állt, ugye, Emma?”
„Igen,” mondta Emma szomorúan. „Nem tudom, mit kezdjek
magammal.”
„Semmitől nem kell félned, drága Emmám,” Mrs. Weston
vigasztalóan Emma kezére tette a sajátját. „Mr. Knightley jó ember. Egy kedves
úriember. Soha nem kényszerítene házastársi kötelességed teljesítésére a hálószobában és jól a gondodat fogja viselni. Ha meggondolom, nem is tudnék hozzád jobban illő férfit találni – eltekintve talán
az új mostoha fiamtól. Frank egy drága fiú.”
És ezzel Mrs. Weston el is terelte Emma figyelmét leendő
házasságáról Mr. Knightleyval. Frank Churchillel folytatták a beszélgetést,
akinek legnagyobb kívánságát, hogy részt vegyen Westonék esküvőjén, beteg
nagynénje visszautasította. De miután Emma elment, Mrs. Weston odafordult a
férjéhez és felkiáltott, „Nem értem, mi történt Highburyvel! Ha Mr. Woodhouse
azt óhajtja, hogy a drága Emma férjhez menjen, akkor a mi kis világunknak
bizonyosan vége!”
-s§s--s§s-s§s--s§s--os§so--s§s--s§s-s§s--s§s-
Egy nappal később Londonban Isabella Knightley csendes délutáni pihenőt tartott a nappaliban a férjével. A kisebb gyerekek aludtak, míg a nagyobbak pár órás olvasásra voltak ítélve. Isabella világossá tette nagyobb gyerekei számára, hogy vacsoránál kikérdezi, mit olvastak. Ezért biztosan tudta, hogy követik az utasításait.
John a szoba másik végében olvasta az üzleti leveleit,
miközben Isabella Emma heti beszámolóját olvasgatta.
A békés csendet Isabella zihálása törte meg, „Istenem! Ezt
nem hiszem el!”
„Mi az, drágám?” kérdezte John. „Apád végre elhatározta, hogy
kifesti a nappalit? Az tényleg hihetetlen lenne!”
„Ó, nem, sokkal hihetetlenebb. Apám úgy döntött, hogy
Emmának korlátozásra van szüksége – „
„Ezt én évekkel ezelőtt megmondhattam volna neki,” morogta
John.
Isabella feddőn nézett férjére, mielőtt folytatta, „Úgy
döntött, hogy Emmát hozzáadja Georgehoz!”
John eltűnődött, hogy talán szívrohamot kapott vagy valami
halálos baja van, mert nem tudott összerakni egy egyszerű mondatot sem, hogy
kifejezze meglepetését. Pár percig hallgatott, amíg átgondolta az előnyeit és
hátrányait egy ilyen házasságnak, és azon gondolkodott, milyen előnye származik
apósának abból, ha fiatal sógornőjét a bátyjához adja.
„Csak egy magyarázat van,” szólalt meg végül, „a világvége
úgy tűnik Highburyben kezdődik.”
-s§s--s§s-s§s--s§s--os§so--s§s--s§s-s§s--s§s-
Highbury többi lakosa előtt ismeretlen volt a tény, hogy egy bizonyos személy számára Miss Woodhouse és Mr. Knightley eljegyzésének híre több volt, mint megdöbbentő.
A lelkésznek, Mr. Eltonnak nagy reményei voltak azzal
kapcsolatban, hogy nőül veszi Miss Woodhouset. A nő, természetesen, gazdag
volt, magasan képzett, nagyon művelt és gyönyörű. Minden megvolt benne, amit
egy csinos fiatalember elvár egy feleségtől. Azt kellett hinnie, hogy összetört
a szíve, amiért Miss Woodhouse egy nála tizenhat évvel idősebb férfit
választott, mielőtt ő megkérhette volna a kezét.
Hogy elviselhetőbbé tegye szívfájdalmát, Mr. Elton
elhatározta, hogy bánatát a fogadóban enyhíti.
Másnap reggel egy bizonyos Mr. Martin talált rá, amint
arccal előre feküdt a lótrágyában. Mr. Martin nagylelkűen megengedte, hogy megmosakodjon náluk, mielőtt haza indul. De annyira nem
volt kedves, hogy megakadályozza édesanyja pletykálkodását, így hamarosan
egész Highbury tudta, hogy Mr. Elton részeges bolondként viselkedett.
„Nem tudom,” mondta egy idősebb hölgy, „először Mr.
Woodhouse házasságra bátorít, most meg kedves lelkészünk iszik, mint a
kefekötő. Úgy tűnik, Highbury régi szép napjainak vége.”
Forrás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése