Nem sokkal londoni utazása után Mr. Knightley Hartfieldbe
érkezett, hogy meglátogassa Mr. Woodhouset és Emmát. Nem várta, hogy egy hónapi
londoni tartózkodása alatt nagy változások történtek Highburyben. Az egyetlen
változás, amire számított, hogy Miss Taylor hozzáment Mr. Westonhoz, és
elköltözött Hartfieldből. Meglepődött, mikor megtudta, hogy még valami
történt, mialatt ő a bátyjának segített gondját viselni lármás unokaöccseinek
és unokahúgának, miközben Isabella életet adott a kicsi Emmának.
„Rettenetes hír!” kiáltott fel Mr. Woodhouse. „Egy költözés
is éppen elég rettenetes, de hogy még valakit
elmozdítsanak az otthonából, az még rettenetesebb! Alig tudom elképzelni,
milyen borzalmas lehet Miss Batesnek!”
„Papa!” szidta meg gyengéden Emma. „Semmi rettenetes nincs
ebben a boldog hírben. Nem arról van szó, hogy Miss Bates elvesztette az
otthonát, hanem hogy nyert egy jobbat, ahol gondját viselheti az édesanyjának
és Jane Fairfaxnek. Úgy kell tennünk, mint minden jó barátnak, és teljes
mértékben támogatni őket.”
„Történt valami változás Miss Bates körülményeiben?” kérdezte
Mr. Knightley zavartan. Szó szerint éppen csak belépett az ajtón, és Westonék
esküvőjéről kérdezett. Nem számított rá, hogy Mr. Woodhouse az összeomlás szélén
áll, Emma pedig úgy tűnt, nagyon elégedett magával.
„Úgy bizony!” mosolygott Emma. „Miss Batest eljegyezték!”
Mr. Knightley gyomrát lassan jeges félelem töltötte meg.
Eszébe jutott egy beszélgetés, amit Isabellával és Johnnal folytatott pár
napja. ’Arra fog hazatérni, hogy Miss Bates is jegyben jár’ ugratta Isabella. Akkor
nevetett az ötleten, hogy Miss Bates elhagyná szegény édesanyját a házasság
kedvéért? Miss Bates, aki Emmához hasonlóan megfogadta, hogy soha nem megy
férjhez, végül mégis megszegte életre szóló fogadalmát? Hihetetlenül
szórakoztató volt a gondolat, hogy az egyetlen partiképes férfi a közelben,
akit Miss Bates alkalmasnak tarthat a házasságra, utálta a változást. De
Emma nem tudna igazából összehozni egy házasságot. Lehet, hogy jól megérti az
embereket, de nem igazán érti a társadalmat. Soha nem értené meg, hogy egy gazdag
férfi, különösen egy úriember, miért nem vesz el valójában egy szegény nőt. Hogy
találhatott valakit, aki hajlandó volt figyelmen kívül hagyni Miss Bates
szegényes körülményeit, abban a reményben, hogy hozzámegy feleségül?
Ekkor az a szörnyű érzése támadt, hogy gúnyolódnak vele.
„Ki az úriember?” sikerült végre megkérdeznie.
„Mrs. Weston nagybátyja!” mondta vidáman Emma. „Itt
maradt nálunk az esküvőre. Nagyon kedves, mégis nagyon zárkózott ember. Alig beszélt
a jelenlétünkben! Ennek ellenére sikerült a bizalmába férkőznöm, és segítettem
neki, hogy megismerkedjen a highburyiekkel. Csodálta Miss Batest szinte attól
a pillanattól, hogy először találkoztak, és bizalmasan elmondta nekem, hogy
nagyon megnyugtatónak találja a hangját, elképzelni sem tudom, miért, és a
segítségemet kérte, hogy elnyerje a szeretetét! Évente több mint ezret keres,
és egy kicsi, de kedves háza van a szomszéd megyében. Nincs örököse, és nem
várja el, hogy Miss Batestől legyen gyermeke, ezért megígérte, hogy Jane
Fairfaxre hagy mindent! Mind annyira hálásak és boldogok!”
„Emma drágám,” krákogott Mr. Woodhouse, „eléggé fázom,
hoznál nekem még egy takarót?”
„Persze, Papa!”
Amint becsukódott az ajtó, Mr. Woodhouse sóhajtott egyet. „Ó,
Mr. Knightley, rettenetes dolog, valóban rettenetes,” mondta. „Nem tudom,
hogyan lehetne megfékezni a házasságszerzői hajlamát. Próbáltam megakadályozni,
hogy szegény Miss Batest házasságba kergesse és el kelljen hagynia Highburyt,
de nem hallgatott rám. Azt gondoltam, felhagy vele szegény Miss Taylor után, de
nem tartotta be az ígéretét. Meg kell tennem a kötelességemet, hogy Highbury
biztonságban legyen Emma kísérletétől, hogy mindenkit kiházasít, és hogy ezt a
kötelességemet teljesítsem, áldozatot kell hoznom – létre kell jönnie egy utolsó házasságnak. Ragaszkodom hozzá, hogy elvegye Emmát!”
Mr. Knightley fulladozni kezdett. Valószínűleg
nem hallotta jól. Mr. Woodhouse biztosan nem veszi fontolóra a házasság
semmilyen formáját sem. Biztosan nem határozta el, hogy az a legjobb Emmának, ha
valóban férjhez megy. Sőt mi több, Mr. Woodhouse biztosan nem szándékozik
legfiatalabb lányát egy nála tizenhat évvel idősebb férfihoz adni! „Tessék?”
köhintett. „Nem hiszem, hogy jól hallottam.”
Mr. Woodhouse azzal a szomorú komolysággal bámult rá, amit
Mr. Knightley nem látott, mióta Mrs. Woodhouse meghalt. Ez valóban nagyon
komoly ügy volt.
„Mr. Knightley, maga az egyetlen úriember, akiben bízhatok, az
egyetlen ember, aki vissza tudja tartani Emmát. Biztos vagyok benne, hogy ha
feleségül veszi, meg tudja fékezni ezt a szörnyű szokását, hogy házasságokat
hoz össze. Nem akarom elveszíteni a lányomat, de nincs más választásom, mint
elküldeni őt, ha továbbra is ragaszkodik a házasságközvetítéshez. Csak annyit
kérek, hogy engedje meg, hogy minden nap meglátogasson.”
„Te…. Természetesen, soha nem tartanám távol Emmát magától,”
hebegte Mr. Knightley.
A világ biztosan megőrült. Nem volt ésszerű magyarázat arra,
hogy Miss Bates elhagyja az otthonát, és férjhez menjen egy férfihoz, akit alig
egy vagy két hete ismer. Nem volt más magyarázat, mint hogy Emma valóban összehozott
egy házasságot, és nem csak magában gondolkodott rajta, mennyire összeillenek. Biztosan hamarosan
itt a világvége, mert Highbury vége mindenképpen elérkezett, ha Mr. Woodhouse
ragaszkodik egy házassághoz.
Forrás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése