Highbury vége 4. rész

Az esküvő

Miss Woodhouse és Mr. Knightley esküvője novemberben volt.

A helyiek között ez pletykálásra adott okot - meg voltak róla győződve, hogy ez a világvége közeledtét jelzi. Mr. Woodhouse biztosan ragaszkodott volna a nyári esküvőhöz, nehogy Miss Woodhouse megfázzon. Megkönnyebbült sóhaj járta át a templomot, mikor látták, hogy Miss Woodhouse nemcsak hosszú ujjú ruhát visel, de kendőt is.

Highburynek nem lesz ma vége… remélhetőleg.

A szertartás kellő hosszúságú volt, bár az előadásmód elcsépelt és rideg, Mr. Elton a szertartás nagy részében csak mereven bámult Miss Woodhousera és Mr. Knightleyra. Nem volt annyira boldog ez a nap, mint Westonék esküvője, de Highbury lakosai ugyanolyan örömmel fogadták, mint az előző házasságot.

Egy kedves csók, a közönség nagy megelégedésére, Miss Woodhouse arcára, véglegesítette a házasságot, és hamarosan elhagyták a templomot, ahol mindenki a fiatal házaspár figyelméért versengett. Mindenki gratulálni akart és az áldását adni.

Csak a legközelebbi barátok vették észre a feszültséget Mr. Knightley és újdonsült felesége között.  Csak a legközelebbi barátok látták, hogy az új pár milyen kimérten és félszegen viselkedik. És csak a legközelebbi barátok észlelték hamis mosolyukat - ugyanúgy mosolyogtak, mint mikor Miss Bates különösen ostobán viselkedik. Mr. Knightley mosolya sokkal valóságosabbnak tűnt, míg az új Mrs. Knightleyé egyértelműen hamis volt.

Highbury összes lakosa, a legközelebbi barátokat kivéve, azt gondolta, hogy ez szerelmi házasság. A legközelebbi barátok egymásra néztek, és mind egyetértettek abban, hogy az igazi szerelmi történet csak most kezdődik. 

-s§s--s§s-s§s--s§s--os§so--s§s--s§s-s§s--s§s-

A fiatal Harriet Smith, mit sem tudva a felek közti feszültségről, ránézett Miss Woodhousera – most már Knightleyra - akivel nemrég kötött ismeretséget, és azt gondolta magában, hogy Emma a legszerencsésebb nő a világon. Harriet minden vagyonát (ami ugyan kevés és szegényes volt) odaadta volna, hogy saját gyerekkori barátjához mehessen hozzá. Átpillantott oda, ahol Robert Martin éppen Mr. Knightleynak gratulált, és sóhajtott egyet.

„Mi a baj, drágám?” kérdezte Mrs. Goddard.

„Ó, csak álmodoztam,” mosolygott kedvesen Harriet. „Látom, milyen boldog most Miss Woodhouse és azon tűnődöm, én érezni fogom-e valaha ezt a boldogságot.”

„Ó, biztos vagyok benne, hogy eljön az a nap,” nyugtatta meg Mrs. Goddard fiatal gondozottját. „Ilyen csinos lánnyal, mint te, biztosan megtörténik. A férfiak jó feleséget akarnak, akire jó ránézni, és én tudok is egy férfit, aki szeret rád nézni.” Harriet azzal küzdött, hogy elnyomja kuncogását gyámja illetlen szavai miatt és a célzásért, hogy Mr. Martin valóban el akarja venni feleségül. „Látok egy esküvőt a közeljövőben, de inkább egy nyári esküvőt, mert ma elég hideg van, és ez elrontja ezt a boldog eseményt.”

„Ó, nem, nem akarunk újabb esküvőt ezután,” csatlakozott egy újabb hang a társalgáshoz. Harriet megfordult, hogy lássa Mr. Woodhouset, aki nagyon elkeseredettnek tűnt a boldog esemény ellenére. Harriet nem értette, hogy lehet egy apa boldogtalan azon a napon, amelyen a lánya hozzámegy egy jó emberhez. „Az a tervem, hogy ez az utolsó esküvő Highburyben nagyon hosszú ideig. Ezután nem akarunk több változást. Azonkívül, Miss Smith, ne akarjon férjhez menni, a házasság annyi veszéllyel jár.”

„Veszéllyel?” kérdezte Harriet éles hangon.

„Ó, igen, illetlen tőlem, hogy elmondom, de muszáj figyelmeztetnem,” mondta Mr. Woodhouse. „A szülés, Miss Smith, nagyon veszélyes, és az természetes, hogy a házasság alatt jönnek a gyerekek. Csak nem akar ilyen nagy kockázatot vállalni; sokkal biztonságosabb egy ilyen jó lánynak, ha Mrs. Goddardnál marad segíteni az iskolában. Ami szerintem sokkal kielégítőbb élet, mint a házasság.”

Harriet figyelte, ahogy Mr. Woodhouse igyekszik visszatartani pár gyereket a futkosástól, nehogy baleset legyen a vége. Tisztelte Mr. Woodhouse társadalmi helyzetét, de gyakran gondolta úgy, hogy nagyon furcsa ember, és ebben a kérdésben nem törődhet a tanácsával. Kétségbeesetten szerette volna hátralévő napjait Mr. Martinnal tölteni, de…

„Ó, ne aggódj, drága lányom,” mondta Mrs. Goddard, és biztatóan megszorította Harriet kezét. „Mr. Woodhousenak egy szavára se hallgass. Jót akar, de nem érti, hogy tehet a házasság két fiatal embert igazán boldoggá. Mikor itt az idő, meglátod, boldogan mész férjhez .”

„Ezt nagyra értékelem, Mrs. Goddard,” mondta Harriet, „de nem tudom, férjhez megyek-e valaha is.”

A két nő Westonék felé kezdett sétálni, hogy beszédbe elegyedjenek velük, és egyikük sem vette észre, hogy valaki véletlenül kihallgatta őket. Emma magában mosolygott, hogy egy új házasságszerzői feladatot talált magának. Harrietnek férjre van szüksége, aki megmenti attól, hogy élete végéig fiatal lányokat kelljen tanítania Mrs. Goddard iskolájában és Emma gondoskodik róla, hogy még egy házasság létrejöjjön Highburyben. Az apja hamarosan rájön majd, hogy még Mr. Knightley sem tudja megakadályozni a házasságszerzését, és sajnálni fogja, hogy kiházasította. Harriet jó ember volt, és megérdemelt egy jó házasságot.

Emma biztos volt benne, hogy Harriet nemesi családból származik, és gazdag férjre van szüksége.

Tekintete végigsiklott a tömegen és Mr. Eltonon állapodott meg.

Talán éppen most találta meg a vőlegényt a drága Harriet számára.

-s§s--s§s-s§s--s§s--os§so--s§s--s§s-s§s--s§s-

Csendes és feszült volt a légkör.

Miután a fogadás véget ért, és a vendégek még egyszer gratuláltak, mielőtt hazamentek, Emma és Mr. Knightley hamarosan kettesben találták magukat. Ez természetesen korábban is előfordult már, de általában ritka pillanat volt, mielőtt Mrs. Weston belépett a szobába, vagy valaki félbeszakította őket a faluban. Most már örökre csak ketten lesznek, megszakítás nélkül. Ez nagyon csüggesztő volt, a sok éves barátság hirtelen eltűnt, és két csendes embert hagyott maga után, akik félszegen álltak egymás mellett.

Egy csendes vacsora és egy kis beszélgetés után Mr. Knightley azon tűnődött, vajon ez a házasság teljesen tönkretette-e a barátságát Emmával. Nem akarta, hogy ez történjen. Emma nagyon kedves volt a szívének és ha elvesztette a barátságát a Mr. Woodhousezal kötött ostoba egyezség miatt, akkor gyűlölni fogja magát élete végéig. Hogy élvezhetné a napot anélkül, hogy Emmával viccelődne? Vagy megbeszélnék a legújabb politikai változásokat? Vagy csak kifogásolná pletykás viselkedését?

Hamarosan eljött az ideje a lefekvésnek, és Mr. Knightley tisztában volt vele, hogy ez a nászéjszakájuk. Természetesen nem fogja követelni a házasság elhálását. Így is feszültség volt kettejük között, és ezt nem akarta növelni. Ráadásul nem tudná megrontani Emmát, bármennyire is törvényes lenne. Pusztán névlegesen lesz a férje, és megpróbálja olyan boldoggá tenni, amennyire ebben a furcsa helyzetben lehetséges.

Emma ideges volt. El sem tudta képzelni, mi fog történni a nászéjszakájukon, főleg mivel Mr. Knightleyról volt szó. Mrs. Weston természetesen tájékoztatta Emmát, mit várnak egy feleségtől a hálószobában, és ez egyszerűen elborzasztotta Emmát. Éppen csak beismerte magának, hogy Mr. Knightley jóképű férfi – hogy is láthatná meztelenül? Tönkretenné a barátságukat, ami oly kedves volt a szívének, és miközben biztos volt benne, hogy meg kell tanulnia feleségként is szeretnie Mr. Knightleyt, ezt nem tudta megtenni az első éjszakán.

Szerencsére csak annyi történt, hogy Mr. Knightley elkísérte őt a hálószobája ajtajáig. Jó éjszakát kívánt neki, és lágyan megcsókolta a homlokát, mielőtt elment.

Emma nem tudott aludni, hiába erőltette. Ehelyett újra végiggondolta a nap eseményeit, a kimért esküvői szertartást, az ösztönző elhatározását, hogy összehozza Harrietet Mr. Eltonnal, a könnyes búcsút apjától, Mrs. Weston pajkos tanácsát, és végül Mr. Knightley jó éjt csókját.

Megérintette a homlokát, és azon tűnődött, miért bizsereg a bőre ott, ahol Mr. Knightley ajkai megérintették.

 Forrás

Highbury vége 3. rész

Mindenki más reakciója

Másnap Emma elhatározta, hogy meglátogatja Mrs. Westont új otthonában.

Álmatlan éjszakája volt, mivel állandóan eszébe jutott az este minden egyes pillanata. Apja makacssága, Mr. Knightley félszegsége, a saját haragja, az eljegyzése Mr. Knightleyval…

Ó, mitévő legyen?

Tudta, hogy lehetne sokkal rosszabb helyzetben. Elvégre kényszeríthetnék, hogy olyanhoz menjen hozzá, aki messze él az otthonától, vagy egy barátságtalan emberhez, vagy még rosszabb, elküldhetnék, hogy távoli rokonoknál éljen kitagadva. Magára haragította az apját azzal, hogy megpróbált mindenkit boldoggá tenni. Ezt nem értette, de engedelmeskedni fog a parancsának és hozzámegy Mr. Knightleyhoz, ha ez teszi újra boldoggá.

Amint meglátta Mrs. Westont, Emma felhagyott minden illendőséggel és karjait egykori nevelőnője nyaka köré fonta, és belefogott, hogy tájékoztassa Mrs. Westont az előző este történtekről.

„Te jó ég!” kiáltott fel Mrs. Weston. „El sem tudom képzelni, hogy gondolhatja ezt édesapád, vagy Mr. Knightley! Házasság! Soha nem gondoltam, hogy eljön ez a nap, hiszen annyira határozottan maga mellett akart tartani téged, és most hozzáad Mr. Knightleyhoz. És itt van Mr. Knightley, aki ezelőtt talán soha nem is foglalkozott a házasság gondolatával. Minden a feje tetejére állt, ugye, Emma?”

„Igen,” mondta Emma szomorúan. „Nem tudom, mit kezdjek magammal.”

„Semmitől nem kell félned, drága Emmám,” Mrs. Weston vigasztalóan Emma kezére tette a sajátját. „Mr. Knightley jó ember. Egy kedves úriember. Soha nem kényszerítene házastársi kötelességed teljesítésére a hálószobában és jól a gondodat fogja viselni. Ha meggondolom, nem is tudnék hozzád jobban illő férfit találni – eltekintve talán az új mostoha fiamtól. Frank egy drága fiú.”

És ezzel Mrs. Weston el is terelte Emma figyelmét leendő házasságáról Mr. Knightleyval. Frank Churchillel folytatták a beszélgetést, akinek legnagyobb kívánságát, hogy részt vegyen Westonék esküvőjén, beteg nagynénje visszautasította. De miután Emma elment, Mrs. Weston odafordult a férjéhez és felkiáltott, „Nem értem, mi történt Highburyvel! Ha Mr. Woodhouse azt óhajtja, hogy a drága Emma férjhez menjen, akkor a mi kis világunknak bizonyosan vége!” 

-s§s--s§s-s§s--s§s--os§so--s§s--s§s-s§s--s§s-

Egy nappal később Londonban Isabella Knightley csendes délutáni pihenőt tartott a nappaliban a férjével. A kisebb gyerekek aludtak, míg a nagyobbak pár órás olvasásra voltak ítélve. Isabella világossá tette nagyobb gyerekei számára, hogy vacsoránál kikérdezi, mit olvastak. Ezért biztosan tudta, hogy követik az utasításait.

John a szoba másik végében olvasta az üzleti leveleit, miközben Isabella Emma heti beszámolóját olvasgatta.

A békés csendet Isabella zihálása törte meg, „Istenem! Ezt nem hiszem el!”

„Mi az, drágám?” kérdezte John. „Apád végre elhatározta, hogy kifesti a nappalit? Az tényleg hihetetlen lenne!”

„Ó, nem, sokkal hihetetlenebb. Apám úgy döntött, hogy Emmának korlátozásra van szüksége – „

„Ezt én évekkel ezelőtt megmondhattam volna neki,” morogta John.

Isabella feddőn nézett férjére, mielőtt folytatta, „Úgy döntött, hogy Emmát hozzáadja Georgehoz!”

John eltűnődött, hogy talán szívrohamot kapott vagy valami halálos baja van, mert nem tudott összerakni egy egyszerű mondatot sem, hogy kifejezze meglepetését. Pár percig hallgatott, amíg átgondolta az előnyeit és hátrányait egy ilyen házasságnak, és azon gondolkodott, milyen előnye származik apósának abból, ha fiatal sógornőjét a bátyjához adja.

„Csak egy magyarázat van,” szólalt meg végül, „a világvége úgy tűnik Highburyben kezdődik.”
  

-s§s--s§s-s§s--s§s--os§so--s§s--s§s-s§s--s§s-

Highbury többi lakosa előtt ismeretlen volt a tény, hogy egy bizonyos személy számára Miss Woodhouse és Mr. Knightley eljegyzésének híre több volt, mint megdöbbentő.

A lelkésznek, Mr. Eltonnak nagy reményei voltak azzal kapcsolatban, hogy nőül veszi Miss Woodhouset. A nő, természetesen, gazdag volt, magasan képzett, nagyon művelt és gyönyörű. Minden megvolt benne, amit egy csinos fiatalember elvár egy feleségtől. Azt kellett hinnie, hogy összetört a szíve, amiért Miss Woodhouse egy nála tizenhat évvel idősebb férfit választott, mielőtt ő megkérhette volna a kezét.

Hogy elviselhetőbbé tegye szívfájdalmát, Mr. Elton elhatározta, hogy bánatát a fogadóban enyhíti.

Másnap reggel egy bizonyos Mr. Martin talált rá, amint arccal előre feküdt a lótrágyában. Mr. Martin nagylelkűen megengedte, hogy megmosakodjon náluk, mielőtt haza indul. De annyira nem volt kedves, hogy megakadályozza édesanyja pletykálkodását, így hamarosan egész Highbury tudta, hogy Mr. Elton részeges bolondként viselkedett.

„Nem tudom,” mondta egy idősebb hölgy, „először Mr. Woodhouse házasságra bátorít, most meg kedves lelkészünk iszik, mint a kefekötő. Úgy tűnik, Highbury régi szép napjainak vége.”

 Forrás

Highbury vége 2. rész

Emma reakciója

„Hogy mit csinálok?”

„Hozzámész Mr. Knightleyhoz,” ismételte meg magát Mr. Woodhouse. Mr. Knightley a tüzet bámulta elszántan, mert nem akarta megkockáztatni, hogy lássa Emma arckifejezését. Biztosan tiltakozni fog, és Mr. Woodhouse enged neki, mint mindig, amikor Emma vitatkozik vele.
„Nem szeretem a házasságszerző játékaidat, Emma. Egy dolog volt bátorítani a nővéredet, egy másik fél mérföldnyire küldeni a nevelőnődet, de hogy örökre megszabaduljunk Miss Batestől? Ez megbocsáthatatlan. Én nyilvánvalóan képtelen vagyok kényszeríteni téged, ezért odaadlak az egyetlen embernek, akinek a megszidására hallgatsz.”

Emma nem akart hinni az apjának. Az az ember, aki oly gyakran kijelentette, mennyire szeretné Emmát élete végéig maga mellett tartani, most megpróbálja elküldeni! Ez tényleg az édesapja, vagy valamilyen természetfölötti teremtmény, ami hatalmába kerítette őt? Nem talált semmilyen ésszerű magyarázatot arra, miért bátorítja az apja hirtelen a házasságra. Édesapja soha nem kedvelte a vicceket és sokszor kegyetlennek tartotta a tréfát, szóval ez nem lehet ugratás, amit ő és Mr. Knightley találtak ki.

Eltekintve a döbbenettől, Emma éles, dühös nyilallást érzett a gyomrában. A házasságszerzése megbocsáthatatlan? Miss Bates mindig egyedül volt a világon, eltekintve az édesanyjától és maréknyi barátjától. Igen, Miss Batest szerették, és igen, ha kevésbé lett volna büszke és önzetlen, az csökkentette volna a borzasztó helyzetet, amiben volt, de végül mégis csak együgyű és fárasztó volt, és képtelen titkot tartani. Ezek a tulajdonságok alkalmatlanná tették arra, hogy akármelyik úriember felesége legyen, de Mr. Taylor rajongott Miss Bates ezen tulajdonságaiért. Emma megkérdezte tőle (figyelmen kívül hagyva az illendőséget, amit a csendes férfi meg is mondott neki), miért nem bánja Miss Bates hibáit, és a legcsodálatosabb választ kapta.

„Drága Miss Woodhouse, egy dolgot megtanultam a hosszú évek alatt, mégpedig azt, hogy ugyanannyira szeressem az embereket a hibáikért, mint az érdemeikért. Remélem egy nap talál egy úriembert, aki a kotnyeles viselkedéséért szereti, és nem annak ellenére.”

Mi mást tehetett volna, mint hogy támogat egy ilyen embert, hogy megkérje Miss Bates kezét? Kedves ember volt, akinek társaságra volt szüksége, és nem törődött mások hibáival. Miss Bates nagyon izgatott volt a lánykérés miatt, de amint igent mondott, Emma biztos volt benne, hogy soha nem látta még ilyen boldognak a vénkisasszonyt. Szegény nő mindent elvesztett és kétségbeesetten belekapaszkodott unokahúga leveleibe. Most lett egy férje, aki szereti, egy háza, ami eltartja édesanyját és unokahúgát, és pénze, ami biztosítja, hogy az unokahúga nem marad kényelem nélkül.

Hogy lenne ez megbocsáthatatlan?

Hogy okozhatja egy nő boldogsága a legnagyobb bosszúságot Emmának?

Hogy jelentheti egy nő boldoggá tétele azt, hogy Emma engedetlen, és egy elrendezett házasságra van szüksége, hogy ellenőrzés alatt tartsák?

Ezeket a gondolatokat mondta Emma az édesapjának. A legmeggyőzőbb hangját használta, amit gyakran tett, ha meg akart szerezni valamit. Ez volt az a hang, amivel végül sikerült tortát szereznie Mr. És Mrs. Weston esküvőjére. Soha nem vallott kudarcot.

„Nem, Emma!” mondta az apja szigorúan. „A döntésem végleges. Hozzámész Mr. Knightleyhoz, engedelmeskedsz neki és abbahagyod a próbálkozásaidat, hogy mindenkit összeboronálj Highburyben. Nem akarok több változást. Ez lesz az utolsó, és aztán nem lesz több! Megértettél, Emma?”

„Igen, Papa,” mondta Emma.

Emma Mr. Knightley arcát tanulmányozta. Nagyon sápadt volt és nagyon tartózkodó, rendellenesen; feltételezte, hogy meg van döbbenve, szorult helyzetében nem talál kifogást és ezért egyezett bele ebbe a nevetséges házasságba. Emma nem tudta megállni, hogy ne gondoljon arra, hogy lehetne rosszabb is. Egész életében ismerte Mr. Knightleyt, aki mindig szeretetre méltó, jóképű és nagyon jó ember volt. Hozzáadhatnák egy idegenhez is, aki Highburytől messze él, ehelyett hozzámegy a legrégibb és legkedvesebb barátjához, és csak egy rövid utazásra lesz Hartfieldtől.

Belekényszeríthetnék egy szeretet nélküli házasságba, ehelyett egy olyan házasságba kényszerítik, ami szeretetre épül, csak éppen nem a romantikus értelemben.

De lehetne akár romantikus fajta is, ha hagynák.

Noha így is jobb körülményei lesznek, mint sokaknak, a tény, hogy egy elrendezett házasságba kényszerítik, még tény marad. A tény, hogy nem azt kapja, amit akart (soha nem menni férjhez), még tény marad. A tény, hogy az apja nem értékeli a boldogságot, amit ő az embereknek okozott, még tény marad.

Úgy érezte, hogy a világnak, amit ismert, vége.

Az apja ki akarja házasítani, ami teljesen ellentmond a személyiségének.

Nem volt más magyarázat, mint hogy itt a világ vége.

 Forrás

Highbury vége 1. rész

A vég kezdete

Nem sokkal londoni utazása után Mr. Knightley Hartfieldbe érkezett, hogy meglátogassa Mr. Woodhouset és Emmát. Nem várta, hogy egy hónapi londoni tartózkodása alatt nagy változások történtek Highburyben. Az egyetlen változás, amire számított, hogy Miss Taylor hozzáment Mr. Westonhoz, és elköltözött Hartfieldből. Meglepődött, mikor megtudta, hogy még valami történt, mialatt ő a bátyjának segített gondját viselni lármás unokaöccseinek és unokahúgának, miközben Isabella életet adott a kicsi Emmának.

„Rettenetes hír!” kiáltott fel Mr. Woodhouse. „Egy költözés is éppen elég rettenetes, de hogy még valakit elmozdítsanak az otthonából, az még rettenetesebb! Alig tudom elképzelni, milyen borzalmas lehet Miss Batesnek!”

„Papa!” szidta meg gyengéden Emma. „Semmi rettenetes nincs ebben a boldog hírben. Nem arról van szó, hogy Miss Bates elvesztette az otthonát, hanem hogy nyert egy jobbat, ahol gondját viselheti az édesanyjának és Jane Fairfaxnek. Úgy kell tennünk, mint minden jó barátnak, és teljes mértékben támogatni őket.”

„Történt valami változás Miss Bates körülményeiben?” kérdezte Mr. Knightley zavartan. Szó szerint éppen csak belépett az ajtón, és Westonék esküvőjéről kérdezett. Nem számított rá, hogy Mr. Woodhouse az összeomlás szélén áll, Emma pedig úgy tűnt, nagyon elégedett magával.

„Úgy bizony!” mosolygott Emma. „Miss Batest eljegyezték!”

Mr. Knightley gyomrát lassan jeges félelem töltötte meg. Eszébe jutott egy beszélgetés, amit Isabellával és Johnnal folytatott pár napja. ’Arra fog hazatérni, hogy Miss Bates is jegyben jár’ ugratta Isabella. Akkor nevetett az ötleten, hogy Miss Bates elhagyná szegény édesanyját a házasság kedvéért? Miss Bates, aki Emmához hasonlóan megfogadta, hogy soha nem megy férjhez, végül mégis megszegte életre szóló fogadalmát? Hihetetlenül szórakoztató volt a gondolat, hogy az egyetlen partiképes férfi a közelben, akit Miss Bates alkalmasnak tarthat a házasságra, utálta a változást. De Emma nem tudna igazából összehozni egy házasságot. Lehet, hogy jól megérti az embereket, de nem igazán érti a társadalmat. Soha nem értené meg, hogy egy gazdag férfi, különösen egy úriember, miért nem vesz el valójában egy szegény nőt. Hogy találhatott valakit, aki hajlandó volt figyelmen kívül hagyni Miss Bates szegényes körülményeit, abban a reményben, hogy hozzámegy feleségül?

Ekkor az a szörnyű érzése támadt, hogy gúnyolódnak vele.

„Ki az úriember?” sikerült végre megkérdeznie.

„Mrs. Weston nagybátyja!” mondta vidáman Emma. „Itt maradt nálunk az esküvőre. Nagyon kedves, mégis nagyon zárkózott ember. Alig beszélt a jelenlétünkben! Ennek ellenére sikerült a bizalmába férkőznöm, és segítettem neki, hogy megismerkedjen a highburyiekkel. Csodálta Miss Batest szinte attól a pillanattól, hogy először találkoztak, és bizalmasan elmondta nekem, hogy nagyon megnyugtatónak találja a hangját, elképzelni sem tudom, miért, és a segítségemet kérte, hogy elnyerje a szeretetét! Évente több mint ezret keres, és egy kicsi, de kedves háza van a szomszéd megyében. Nincs örököse, és nem várja el, hogy Miss Batestől legyen gyermeke, ezért megígérte, hogy Jane Fairfaxre hagy mindent! Mind annyira hálásak és boldogok!”

„Emma drágám,” krákogott Mr. Woodhouse, „eléggé fázom, hoznál nekem még egy takarót?”

„Persze, Papa!”

Amint becsukódott az ajtó, Mr. Woodhouse sóhajtott egyet. „Ó, Mr. Knightley, rettenetes dolog, valóban rettenetes,” mondta. „Nem tudom, hogyan lehetne megfékezni a házasságszerzői hajlamát. Próbáltam megakadályozni, hogy szegény Miss Batest házasságba kergesse és el kelljen hagynia Highburyt, de nem hallgatott rám. Azt gondoltam, felhagy vele szegény Miss Taylor után, de nem tartotta be az ígéretét. Meg kell tennem a kötelességemet, hogy Highbury biztonságban legyen Emma kísérletétől, hogy mindenkit kiházasít, és hogy ezt a kötelességemet teljesítsem, áldozatot kell hoznom – létre kell jönnie egy utolsó házasságnak. Ragaszkodom hozzá, hogy elvegye Emmát!”

Mr. Knightley fulladozni kezdett. Valószínűleg nem hallotta jól. Mr. Woodhouse biztosan nem veszi fontolóra a házasság semmilyen formáját sem. Biztosan nem határozta el, hogy az a legjobb Emmának, ha valóban férjhez megy. Sőt mi több, Mr. Woodhouse biztosan nem szándékozik legfiatalabb lányát egy nála tizenhat évvel idősebb férfihoz adni! „Tessék?” köhintett. „Nem hiszem, hogy jól hallottam.”

Mr. Woodhouse azzal a szomorú komolysággal bámult rá, amit Mr. Knightley nem látott, mióta Mrs. Woodhouse meghalt. Ez valóban nagyon komoly ügy volt.

„Mr. Knightley, maga az egyetlen úriember, akiben bízhatok, az egyetlen ember, aki vissza tudja tartani Emmát. Biztos vagyok benne, hogy ha feleségül veszi, meg tudja fékezni ezt a szörnyű szokását, hogy házasságokat hoz össze. Nem akarom elveszíteni a lányomat, de nincs más választásom, mint elküldeni őt, ha továbbra is ragaszkodik a házasságközvetítéshez. Csak annyit kérek, hogy engedje meg, hogy minden nap meglátogasson.”

„Te…. Természetesen, soha nem tartanám távol Emmát magától,” hebegte Mr. Knightley.

A világ biztosan megőrült. Nem volt ésszerű magyarázat arra, hogy Miss Bates elhagyja az otthonát, és férjhez menjen egy férfihoz, akit alig egy vagy két hete ismer. Nem volt más magyarázat, mint hogy Emma valóban összehozott egy házasságot, és nem csak magában gondolkodott rajta, mennyire összeillenek. Biztosan hamarosan itt a világvége, mert Highbury vége mindenképpen elérkezett, ha Mr. Woodhouse ragaszkodik egy házassághoz.

 Forrás